Klió 2000/3.
9. évfolyam
Remek publikáció egy település ásatásáról – röviden ezt mondhatjuk a kötetről, amely alig kilenc esztendővel a feltárások lezárása után már napvilágot látott, ami nem mindennapi jelenség a közlések terén. Az ásatás Kelet-Bulgária területén 1969 és 1990 között folyt, lengyel régészek egy ideig tartó részvételével bolgár kutatók végezték az egykori kis falutelepülés területén; a mai Sztrmen község határában. A lelőhely a Kaleto nevű dombon terül el, a hozzá tartozó temetővel együtt, amelyet szintén feltártak 1983 és 1990 között, de az erről szóló közlemény még nem látott napvilágot. Csupán annyit tudunk, hogy a X. század végén és a XI. század elején temetkeztek oda, a falu azonban hosszabb ideje létezett. A feltárt sírok száma 535, az egész temetőt feltárták.
A Kárpát-medencében igen ritka dolog az, amikor avar kori vagy kora Árpád-kori falumaradvány mellett a vele egykorú temetőt is megtalálták vagy feltárták. Számunkra ez az ásatás már csak amiatt is nagyon figyelemre méltó, mert a kis dombon lévő falumaradvány a IX–XI. századból származik, abból a három évszázadból, amelyről még keveset ismerünk ásatások révén.
A kötetben a település teljes leírását kapjuk, az ott talált állatcsontok elemzésével együtt. Maga a falu egy, a VI. század 90-es éveiben az avarok hadjárata során elpusztított bizánci erődítmény helyére települt, az akkor nyilvánvalóan még jól látható kőfalak védelmében, a VIII–IX. század fordulóján. Lakói a XI. századi bizánci uralom első három évtizedét is túlélték, és akkor a besenyők támadásának estek áldozatul, illetve felhagytak lakóhelyükkel, amely tűzvészben pusztult el. A publikáció alapján különösen jól tanulmányozható a kerámia fejlődése, amely igen tanulságos a hazai IX. század végi és X–XI. századi fazekasság vizsgálata szempontjából is. Hasonló technológia, rokonjellegű díszítés stb., azonos tudásszintről tanúskodik. Bolgár kollégáink azonban nem nagyon ismerhetik a mi adatainkat, mert főleg Moldva és Ukrajna területén keresik – alapjában véve nagyon helyesen – az edények és más leletek párhuzamait.
Érdekesek a kőfalú házak rekonstrukciói (46. old.), ezek építését megelőzően a falu lakói félig földbe ásott, kövekkel „bélelt” kunyhókban laktak. A kőfalazatú házak vagy kerek vagy négyszögletes alaprajzúak. Az utóbbiakban kemencével fűtöttek, az előbbiekben csak tűzhelyeket alkalmaztak. Az összes feltárt ház száma 130, ami óriási mennyiség, különösen ha összehasonlítjuk a hazai falufeltárások házainak számával. Igaz, hogy a bulgáriai ásatás nemzetközi volt, és huszonegy sikeres ásatási szezont tett ki az ottani helyszíni munka összessége. A faluban közel 240 éven át laktak. Amennyiben levonjuk a temető területén feltárt 17 ház számát, akkor megállapítható az, hogy a majdnem teljesen feltárt egykori falu is nagyon kicsi lehetett, még ha tekintetbe vesszük azt, hogy a kőfalazatú házakban hosszú ideig élhettek azok lakóinak nemzedékei. Következtetésünket a közölt összesítő ásatási térképek támogatják, csakúgy, mint a közölt légifelvétel. Mi még nagyon messze vagyunk attól, hogy IX–X–XI. századi elpusztult falvaink valamelyikét ilyen teljességgel ismerhessük. A következő években ilyen teljesítmény nálunk is csak nemzetközi összefogással lesz elérhető.
Várjuk a falu temetője (a feltárt részlet) embertani és régészeti publikációját, mert igaz ugyan, hogy az etnikai meghatározás bolgárokra utal, de érdekes volna látnunk az oda betelepült szlávság és a bolgár törökök populációs kölcsönviszonyát.
Ljudmila Doncseva-Petkova – Lazar Ninov – Veszelin Parucsev: Odãrci. Szeliscse ot pãrvoto bãlgarszko carsztvo (Odãrci. Az első bolgár állam települése). Tom 1. Szófia, 1999. Akadémiai Kiadó. 186 old., LXI tábla. Francia kivonattal 179–183. old.
Erdélyi István